Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. – ) szocialista politikus, országgyűlési képviselő 1998-2004 között. 2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2007. szeptember 21-én a Szegedi Városi Bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, mely elleni fellebbezését elutasították. A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre.
hu.wikipedia.org/wiki/Zuschlag_J%C3%A1nos
Politikus képviselő???